A bevállalósok futama
2012.08.13
V. Média Regatta: a Világgazdaság és a szallas.hu végzett az élen.

Végre egy igazi, szeles túrafutamon van túl a VI. Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny-sorozat mezőnye. Az aligai futamon, melyen 81 hajó indult, most az igazán jó vitorlázók nyertek, ugyanis az erős szélben a gyakorlati vitorlázó tudásé volt a kulcsszerep. A futamon, mely egyben az V. Média Regatta volt egyben, egy érdekes mágia vagy kísérlet is főszerephez jutott…


Az erős szeles menők versenyének nevezte a szombati aligai túraversenyt Dániel Gábor. A versenyigazgató elmondta: erős háromnegyedes széllel rajtolt a mezőny, s mivel itt nincs három perces szabály, a mezőny többsége azonnal spinakkert húzott. Az első hét kilométeres szakaszt háromnegyed szélben gyorsan megtették a versenyzők, majd a következő nyolc kilométeres cirkáló szakaszban szerepet játszott a széltaktika is. Ezután elkezdett erősödni a szél, közel 50 kilométeres óránkénti sebességet is elérte, itt kényszerült kiállni a versenyből az addig vezető Gardazzura is. A harmadik, hátszeles szakaszt az igazán jó hajók hátszélvitorlával tették meg.
Volt néhány vitorlaszakadás, figyelmetlenségből akadó ütközés is a futam után, de így is 64 hajó teljesítette a versenyt. Dániel Gábor szerint ezen a futamon a technikai tudás volt a döntő.


- Eddig életemben mindössze egy teniszversenyt nyertem, most pedig egyből két érem is itt lóg a nyakamban – értékelt Újvári Miklós, a Világgazdaság felelős szerkesztője, aki a Pilsner Úr fedélzetén először vett részt a Média Regattán, s mindjárt meg is nyerték azt, illetve a Yarstick II. osztályt is Ligeti Zoltán kormányzásával. Nagy volt tehát a boldogság, igaz, Újvári Miklósnak saját bevallása szerint nem volt könnyű betartani a rá kiszabott feladatokat, mely szerint legyen csendben, ne mozogjon, és figyelje az időt. A Világgazdaságot tízen képviselték, igaz, egyikük sem vitorlázik, de nagy harci szellemben végig lelkesen drukkoltak. A főszerkesztő szerint egy ilyen alkalom arra igazán jó, hogy a média tudósításain keresztül mind többen megismerhessék és megszeressék ezt a nagyszerű sportot, kikapcsolódást.


A Média Regattán többek között az Origo, a zipp.hu, a Népszava, a nol.hu, az Explorer Magazin, a Yacht Magazin- Juventus Rádió közös csapata is részt vett.
A versenyen nem csak az erős szél, hanem az ismert mentalista, Danny Blue is szolgáltatott izgalmat. Danny ugyanis a két évvel ezelőtti foci világbajnokság után a Regatta eredményeit is megtippelte. Nagy - és persze kissé kétkedő- nyilvánosság előtt még reggel dobozba zárta, lelakatolta a végeredményt, a kulcsot a verseny egyik főrendezőjére bízta. A dobozt a mindenki által egész nap jól szemmel tartott rendezvénysátor egyik tartó oszlopára húzta fel. Az eredményhirdetés után persze mindenki izgatottan várta a „csodát”, mely be is következett. Danny ugyanis eltalálta a végső sorrendet, s még azt is, hogy a Gardazzura technikai hiba miatt kiállni kényszerül… A résztvevők pedig azóta is csak találgatnak, hol van itt a trükk…
A versenysorozat idei negyedik futama vasárnap két pályaversennyel zárult, melyen csaknem 50 hajó vett részt.


EREDMÉNYEK
Yardstick I.
1. Kék Fény (kormányos: Hajdu Róbert)
2. 8One (Kulcsár Sándor)
3. Lábad X (Lábadi Zsolt)


YS II.
1. Világgazdaság- Pilsner Úr (Ligeti Zoltán)
2. Origo- La Vella (Tisóczky Ferenc)
3. Player.hu- Dolce Vita (Novák Csaba)


YS III.
1. Süvölvény (Dr. Mikó Dénes)
2. Slim Jim (Kövendi Dénes)
3. Hablaty (Stankovics Réka)


Média Futam:
YS. I. 1.helyezett: Szallas.hu- Fram (Nagy Albert)
YS II. 1. helyezett: Világgazdaság- Pilsner Úr

(Forrás: Balaton Regatta Team)
További hírek
Aktuális programok
Egynapos programok
2013. május 25.,szombat
Öskü, Több helyszín
2013. május 25.,szombat
Zirc, Háromhegy
2013. június 13.,csütörtök 18:00
Keszthely, Balaton Színház
Többnapos programok
2013. május 1-től 2013. szeptember 3-ig
Balatonföldvár, Bajor Gizi Közösségi Ház
2013. május 3-tól 2013. szeptember 4-ig
Balatonfüred, Jókai Mór Emlékház, Koloska-völgy

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player